A Sport és a harcművészet
Nyílt levél.
Tisztelt Muaythai!
Az Ön által felvetett téma vitára is alig érdemes, még alkalmazhatóságának gondolata is abszurd, mégis sokakat foglalkoztat. Váltsunk erről néhány szót.
Mielőtt rá térnék a téma taglalására, tennék néhány észrevételt azoknak a magukat harcművésznek tartott egyéneknek, akik azt hiszik, hogy Magyarországon a harcművészetekből „sikerrel” sportot kreáltak.
Sportot kreálunk a harcművészetekből, az utcai harcból és mindenből, ami harcművészet!
Mi volt ezzel ezeknek a „nagy sportkreátoroknak” a céljuk?
Látják, hogy nyugaton ez nagy üzlet, de nem látják, hogy nyugaton mások a sporthoz köthető törvények és viszonyok. Nyugaton a sport nem állami privilégium. Nyugaton a harcművészetek gyakorlása, magán kézben van.
Látják, hogy hazánkban a sport un. állami monopólium és itthon sok állami pénzt lehet erre mobilizálni. Gyerünk itthon is csináljunk belőle versenyt, csináljunk új sportot, mert ez nekünk jó hírnevet hoz, sztárok és gazdagok leszünk, ez nagy királyságot, sok pénzt és hatalmat biztosít majd!
Mit fognak tenni a nagy magyar harci-sport alapítók? Hiszen sokuknak nincs hiteles japán Dan fokozatuk és Japánban szerzett oktatói engedélyük. Az általuk képviselt harcművészetük sok esetben köszönő viszonyban sincs a japán harcművészetekkel.
Talán előbb nekik is le kellene vizsgázniuk, hitelesíteniük kellene stílusukat, rangjukat és pozíciójukat, hogy azután ők majd vizsgáztassanak! De ki fogja őket levizsgáztatni?
A válasz: a jogkövető magatartást követő sportvezetés megkeresi a hivatalos Japán Budo Kultúra képviselőit és felkéri őket a vizsgáztatásra és a dolgok rendezésére. Mint ahogy ez már folyamatban is van.
***
A jogalkotók tisztában vannak azzal, hogy mi a Budo és mi a Sport?
A jogalkotók tisztában vannak azzal, hogy mi a kultúra és mi a harcművészet?
Mi a kettő közötti különbség vagy azonosság?
NEM, de a jóhiszeműség elve alapján vélelmezzük, hogy e témában igen járatlanok. Bár egyes jogászok véleménye alapján a mostani Sporttörvény és az egyesülési törvény valamint az ehhez köthető vagy kapcsolódó kormányrendeletek nincsenek valami nagy összhangban. Mondhatnám azt is a jogászok véleménye alapján, hogy sok a nem tisztázott kérdés (talán joghézag?) e témában.
Szerintem a Sporttörvény egyértelmű. Szabályozza, rendelkezik a sportokat, a sportágakat, a versenyzést, a versenyeztetést és az ezekhez köthető összes tevékenységeket illetően. Ez így van jól!
Feltűnt valakinek a fenti „sportgyártók” közül, hogy a Sporttörvény egyetlen egy szava sem tartalmazza a Budo, a harcművészet, a Japán Budo Kultúra szavakat és ezek tevékenységét? Akkor hol van a sportban a harcművészet, hol van a Budo, a harcművészeti kultúra? Szerintem sehol!
Feltűnt valakinek, hogy egyetlen miniszteri vagy kormányrendelet sem született eddig hazánkban arról, hogy a harcművészeteket vagy azok bármely irányzatát sporttá nyilvánította volna?
Néhány önjelölt kiállt dombra és kikiáltotta harcművészeti irányzatát sportnak. Akkora hűhót csapott körülötte, hogy mindenki elhitte, hogy ez az igaz. Mire bárki észbe kapott, hogy mi is van itt tulajdonképpen, addig a szokásjogra hivatkozva és nagy befolyású közéleti személyiségek mögé bújva hirdették és valószínűsítették sportáguk létét. Ismerve a hazai mentalitást, ugyan melyik hivatalnok merte volna azt mondani, hogy ez nem helyes, amikor a főnöke volt a verseny meghívott fővédnöke.
A Japán Budo Kultúra a japán harcművészet, a klasszikus harcművészetek kultúrája nem sport, tehát a magyar Sporttörvény erre vonatkozóan nem rendelkezik, tehát a harcművészetek és azok stílusai, irányzatai nem lettek kodifikálva sportként, sportágként, tehát e témában nincs hatásköre, így arról nem rendelkezhet.
Idézhetném a klasszikus mások által állandóan emlegetett példát.
A keresztények, az izraeliták, az iszlám hívei más más templomokba járnak, más a hitük, és más a vallásuk által megfogalmazott tevékenységük. Különbözőek mégis megférnek egymás mellett.
.
A sport a világ minden táján sport, jól definiált, nem értelmezhető félre, így azt hazánkban is jól rosszul, de igyekeznek szabályozott kereteken belül kezelni.
A Japán Budo Kultúrát (harcművészetet) pedig az alapító japán állam törvényei szabályozzák, jól! A japánok a Budo-t a harcművészeteket, nemzetük kultúrájaként kezelik, tisztelik és nem tekintik Sportnak és nem kezelik sportként!
***
Más a sport, más a harcművészet!
Azonosságot nem látok, azonban sok különbséget igen. A Sport nem Budo és nem harcművészet, a Budo a harcművészet nem sport.
Mi itt a kérdés, mi itt a probléma?
A Sporttörvény hosszú évek óta várt hazai törvényi szabályozása a különböző NOB által elismert sportoknak. Azon lehet vitatkozni, és eszmét cserélni, hogy az egyéni nézőpontok szerint mi benne a jó és mi a rossz, de ez nem a mi feladatunk.
A Jóhiszeműség elve alapján vélelmezzük, hogy a magyar „Sporttörvény” EU-AGFIS-NOB kompatibilis, amelyben egy szó sem szól a Budo-ról, a harcművészetekről és a japán harcművészeti kultúráról. De ez nem baj, hiszen nem is arról szól.
A magam részéről nem foglalkozom a Sporttörvénnyel. A szakmai vezetésem alatt működő Magyar Budo Szakszövetség HBF és társszervezetei a klasszikus Japán Budo Kultúra hagyományainak ápolására, kutatására, oktatására és terjesztésére jött létre, mint szakmai kulturális, tanácsadó és érdekképviseleti társadalmi szervezet. A Magyar Budo Szakszövetség HBF és társszervezetei a klasszikus Japán Budo Kultúra szakszövetsége. Nem sportszövetség! Nem hobbi szervezet!
A klasszikus Japán Budo Kultúra pedig az ENSZ – UNESCO által a világörökség részét képező védett kulturális örökség, ami soha sem volt és nem is lesz sport! Tehát a világ egyetlen országában sem szabályozzák un. „sporttörvénnyel” a Japán Budo Kultúrát, a japán harcművészeteket.
A klasszikus Japán Budo Kultúra szakmai munkánkat a japán kormány által meghatalmazott hivatalos szervezetek irányítják. A Japán Budo Kultúra legjobb japán szakemberei felügyelik szakmai munkánkat. Japán szakemberek képeznek, oktatnak, tanítanak és az arra érdemes egyéneket oktatási és vizsgáztatási engedéllyel is, felruházzák. Mivel a Japán Budo Kultúra (a japán harcművészetek) oktatása periodikus rendszerű így a semmiféle szinten nem azonosítható, hasonlítható a sportok, versenysportok oktatásával és képzésével.
Mivel a japán kormány a klasszikus Japán Budo Kultúrát, (iaido, Aikido, Kyudo, Kendo, Kobudo, Karatedo, Jujutsu) ősi kultúráját soha sem nyilvánította sporttá, nincs is miről beszélni.
Mivel a magyar és a japán kormány (többször is) kölcsönös megállapodásaiban rögzítette (jogszabályokat alkottak, rendeletekkel szabályozták) egymás nemzeti kultúrájának és hagyományainak ápolását és védelmét, ez nem tartozik a magyar Sporttörvény hatálya alá, tehát ezzel a magyar Sporttörvény nem is foglalkozik.
***
Felvetődik ez a kérdés egy más megközelítésből.
Egyes emberek úgy gondolták, hogy már nem képesek tovább fejlődni, harcművészeti irányzatukban. Nincs vagy nagyon kevés a tanítvány, nincs pénz, nincs motiváció! Kiábrándultak, megkeseredtek és nem képesek már jól és jót oktatni a harcművészetek kultúrájának egyes klasszikus és modern irányzatában ezért ki találták és elkezdtek versenyeket, bajnokságokat rendezni. Ez kinyitott számukra egy új utat!?
Természetesen ezek az egyének, akik a klasszikus japán harcművészetek egyes rendszereiből (ők azt hiszik) sportot alakítottak, soha sem jártak Japánban. Nem tanultak és nem rendelkeznek hiteles japán engedélyekkel, Dan diplomákkal.
Ezek az egyének azt hitték, hogy ha az OTSH, az AISH, az ISM, GYISM, ÖM, OM BM, stb. államhivatalok égisze alá kerülnek, és rendeznek egy-két versenyt vagy valami hasonlót, megvan hozzájuk a kellő kapcsolat, pénzt is kapnak akkor a jelenlegi sportvezetést félrevezetve majd őket és az ő szervezetüket nevezik ki sportági szakszövetségnek, és akkor ugyanott folytathatják uralkodásukat, ahol a 70-es és 80-as években elkezdték.
Sok olyan harcművészetekkel foglalkozó szervezet van hazánkban, amely kihasználva a legfelsőbb sportvezetés e témakörben való járatlanságát, magát sport szakszövetséggé, vezetőit pedig sportági (harcművész) szakértővé nyilvánítatta. A legfelsőbb sportvezetésnek pedig nem tűnik fel, hogy nevezett harcművészeti rendszerben nincs semmiféle nyoma a sportnak. Nem felel meg semmiféle szinten a sporttörvény által előírt szervezeti formának. Nem rendelkezik olyan oktatási anyaggal, amely alkalmas lenne a sportra való oktatásnak. Sok olyan harcművészeti irányzatban tartottak edzői és szakedzői képzést, adtak ki OKJ-s igazolásokat, ahol nem is volt hivatalosan regisztrált szakszövetség és az állami vizsgabizottságban sem volt akkreditált szakértő sem, pedig ezt a jogszabály előírja.
Sokan azt hangoztatják, hogy a jujutsu, az aikido, a kobudo stb. regisztrált sport mely jelen van (szerepel) az AGFIS és a NOB szervezeti szabályzatában is. Ezt soha senki sem erősítette meg. Erről szóló hitelesítő okmány nincs a magyar harcművész-sport szakmai vezetés kezében. Megkérdeztem a MOB elnökét, aki megerősítette, hogy a japán harcművészetek közül egy sem szerepel, mint sport a MOB és a NOB listáján, mint hivatalos olimpiai sportág.
Gondolom, hogy a kérdezők, nem ilyen választ vártak.
***
Nézzük egy más aspektusból a dolgokat.
Néhány éve napvilágot látott, hogy néhány harcművészeti irányzatban sportoktatói és sportedzői képzés folyik.
Megkerestem az érintett oktatást, képzést irányító hivatalt és azok vezetőit.
A TFKI igazgatója és a TF akkori rektora a következőket mondta és kérdezte:
Mi itt a gond?
1. Megvan a sporttanfolyam megtartásához szükséges létszám.
2. Egy sportszervezet befizette a szükséges költségeket.
3. Biztosított a sport alapfokú elméleti képzése, mely minden sportban ugyanaz.
4. Valaki (a befizető és szervezete?) vállalta, hogy megszervezi a gyakorlati képzést.
5. Kitöltötték a kérdőíveket.
6. Van bevétele az oktatást és a képzést szervező hivatalnak, intézménynek, stb.
7. Ez a fontos, más nem számít.
Meglátogattam a Sportminisztérium fő szakértőjét e területhez egyáltalán nem értő szakemberét, akitől megkérdeztem, hogy mióta sport hazánkban a harcművészet? Azt válaszolta nem sport a harcművészet, de lehet az sport akkor, ha azt a sportminiszteri rendelet azzá nyilvánítja.
Azzá nyilvánította? – kérdeztem tőle. Nem! – mondta ő.
Mi kell ilyen nyilvántartásba vételhez? – kérdezem.
- Minden olyan leirt oktatói, technikai, képzési agyag, melyet a jogszabály előír.
- Van ilyen rendelet és leirt, Önnek leadott képzési anyag?
- Nekem nincs, de biztos van, ha tanfolyamot rendez a TF vagy a TFKI vagy más sporthivatal, intézmény – mondja ő.
- A TFKI képviselője azt mondja ön adta ki az engedélyt a tanfolyam megtartására, és önnél van a képzéshez szükséges anyag, amit a szakszövetség leadott.
- Nálam nincs semmiféle anyag és az én engedélyem nélkül a területi sporthivatalok és a TFKI nem, indíthat ilyen jellegű sportoktatói vagy edzői tanfolyamokat.
Tehát a sportügyek főhivatalnoka talán nagyot tévedett és az ő engedélye nélkül (?) is és vagy más hivatalos engedélyek nélkül is lehetséges volt, hogy egyes harcművészeti irányzatokban sportoktatói és sportedzői képzést tartsanak és arról hivatalos OKJ-s oklevelet és bizonyítványt állítottak ki és kaptak ma is a nem kevés tanfolyami / képzési díjat befizető személyek, bár ismert, hogy az EU-ban nem elismert az ilyen jellegű sportoktatói, sportedzői képzés.
Itt téma lezárult részemről, és csak annyi a véleményem, ha hazánkban lehet így OKJ-s sportoktatói, sportedzői végzettséget szerezni, azzal munkát vállalni akkor nincs törvény, nincs jogállam, és ne csodálkozzunk semmin, a világon.
Sok olyan harcművész van, aki szervezetet alakított, de az eredeti japán harcművészet gyökereihez nincs köze.
***
Az egyén dzsitszuzott, karatézott, talán dzsúdot is gyakorolt, de olyan izgága volt, hogy nem tudott sehol megmaradni. Erre alapított egy egyesületet. Az itt-ott felszedett elcsent technikákból létrehoz egy saját harcművészeti stílust.
De ez nehogy kiderüljön, kitalálta, hogy ezt a stílust egy nyugati harcművésztől tanulta, akit egy japán nagymester nevezett ki halála előtt és ez a japán nagymester ráhagyta az iskolát. Ő ettől a nyugati egyéntől tanult és kapta a Dan fokozatát.
Ez az egyén közben próbált ide-oda helyezkedni és mindenhonnan, ha tehette gyűjtögette a nyugatiak által adott (pénzért vett) Dan fokozatokat.
Az illető megkeresett engem is nagy barátságot mutatva. Szeretett volna egy akár milyen kis Dan fokozatú, de japán diplomát. Igyekezete, szorgalma és barátsága nem tartott sokáig. Mivel nem kapott segítségemmel japán Dan fokozatot, nem lettem tovább barát, sőt azóta „persona non grata” vagyok a szemében!
Ez sem törte meg az egyén lendületét. Sportversenyeket szervezett és sportoktatói tanfolyamokat vezetett. Testőröket képez és oktat. Túlélő harcművészeti programokat szervez, vizsgáztat, Dan fokozatokat adományoz, és még sorolhatnám.
Summázva:
Egyetlen sportvezető vagy sportelőadó sem kérdezte meg tőle, hogy van kész oktatási anyagod, hiteles vizsgáztatói engedélyed, egyáltalán sport vagy mi az, amit művelsz? Nem kérdezett itt senki sem, mert először a pénzt tette le az asztalra. Mivel egyetlen sportoktatással, vizsgáztatással és szervezéssel megbízott hivatal, intézmény, oktatási és képzési központ, stb. sem dúskál a pénzben, már nem is volt fontos a hitelesség, a jogszerűség, a jogkövető magatartás és a tisztaság.
A Kokusai Budoin vezető technikai igazgatója: Shizuya Sato Hanshi azt mondta:
A nyugati világban egyre több olyan egyén található, aki magas japán Dan fokozattal és Renshi, Kyoshi, Hanshi (japán harcművészeti tanári) címmel rendelkezik.
Az ilyen egyének esetében fel kell tenni a kérdést:
• Hol tanultak Japánban?
• Ki volt a japán mesterük?
• Melyik klasszikus japán Budo Renmei vagy Ryu tagja?
• Hol, kinél vizsgáztak Japánban?
• Mikor és ki adományozta nekik a tanári címeket Japánban?
Ezekre a kérdésekre kell választ kapnunk, és akkor kiderül, hogy ki is az, aki ténylegesen regisztrált személy Japánban a Japán Budo által.
Minden más esetben a Japán Budo csalásnak tartja a saját maguknak adományozott fokozatokat és címeket és azok használatát.
El fog jönni az idő, amikor a jogalkotók és a jogalkalmazók is felteszik ezeket a kérdéseket azoknak, akik érintve vannak e témákban.
Budo üdvözlettel
Szépvölgyi Géza Kyoshi
© Szépvölgyi Géza Kyoshi
Minden jog fenntartva!
A fenti cikk szerzői jogvédelem alatt áll.
