A harcművészetek oktatása Japánban

©  Szépvölgyi Géza Kyoshi
Minden jog fenntartva!

 

A harcművészetek oktatása Japánban

Igen figyelemre méltó cikk jelent meg a National Geographic 2004. Februárban kiadott számában: A legendás Szamuráj címmel.

A cikket Tom O’Neill írta, Michael Yamashita és Ira Block készítette a fényképeket.

A cikk igen érdekesen írja meg a régi korok japán hősének, a Szamurájnak a legendás történetét. Érdekes párhuzamot von a múlt és a jelen történelmi időszakaiban történt események, a Szamurájok életvitelének szempontjából.

A cikk írója megemlíti, hogy napjainkban, mint minden történelmi hagyományokat ápoló nemzet, Japánban is évente megrendezik a Japán történelmi középkor híres ütközeteit, annak minden hagyományait felvonultatva, korhű ruházatban és fegyverekkel.

Nagyon érdekesen ír, egyszer a jelenkor eseményeinek tükréből, utána rögtön a történelmi múltba találjuk magunkat, majd újra a jelen és így tovább, miközben szemléletesen ecseteli a mai kor emberének és a régi korok hagyományainak hasonlatosságait, másságait a harcművészetek tükrében.

Érdekes megközelítésből ír a japán középkorban és az azt megelőző időszakban használatos hadi, harci felszerelésekről és a harcokban használatos kézi fegyverekről. Az író szerint a japánok „csak” a Kamakura Era után kezdték igazán használni a Katana-t és a Wakizashi-t. Hosszan ír az íj, a nyíl és a hosszú lándzsa használatáról, amely a kezdeti időszakban (a cikk írója szerint) még sokkal fontosabb harcászati eszköz volt, mint a kardok bármelyike.

Nagyon eredeti megközelítésből ír a Szamuráj mentalitásról, életvitelről azok megélhetési és életkörülményeiről, lehetőségeiről, a különböző korokban és társadalmi helyzetekben, például a hatalomban betöltött szerepéről.

Idézet Tom O’Neill: a Legendás Szamuráj című cikkből:

… A Busidó, avagy A harcos útja erkölcsi szabályzata, az Edo-korban magas rangra emelte a harcművészet oktatását, s e tradíció máig áthatja a japán társadalmat. Iskolás gyermekek milliói gyakorolják – a tanterv részeként – a klasszikus harcművészeteket: a kardvívást (kendo), az íjászatot (kjúdó) és a fegyver nélküli közelharcot (dzsudzsutszu). A felnőttek is követik ezt az utat. …

Ezt a részletet azért is kívántam külön kiemelni, mert több cikkemben és a hozzám írt kérdésekben is felvetődött a harcművészetek oktatása Japánban.

Tom O’Neill cikke is egyértelműen alátámasztja eddigi állításaimat, amelyben kétséget kizáróan arra kívánok rámutatni, hogy Japánban, az iskolai közegben csak az Oktatási Minisztérium által elfogadott tantervi anyag részeként oktatják a Kendo-t, a Jujutsu-t, a Kyudo-t.

Nagyon fontos figyelni arra, hogy Mr. O’Neill a harcművészetekről beszél és nem másról. Tehát aki ebben a Judo-t keresi az nem, figyel eléggé a cikk írójának mondanivalójára.

Meg kell jegyeznem, hogy Japánban valóban nagyon sok oktatási intézményben működnek különböző harcművészeti foglalkozások, de ez nem azt jelenti, hogy azt a harcművészetet tantárgyként is tanítják. Tokyo University nagy csarnokában tart edzéseket a Karatedo legendája Hirokazu Kanazawa is. A Karatedo mégsem része az oktatási programnak, nem része a testnevelés tantárgynak.

Az 1985-ben alakult Dai Nippon Butoku Kai egységesítette a harcművészetek oktatását és képzését, amelyet ezután az Oktatási Minisztérium felvett hivatalos tantervi programként, így a Kendo, a Jujutsu és a Kyudo tanítását az iskolai közegben, kiemelve annak fontosságát a gyermek fizikai és szellemi nevelésében.

Ez az Oktatási Minisztériumi rendelet melyet a császár szentesített az óta is érvényben van. Tehát Mr. O’Neill  cikke is egyértelműen csak a Kendo-ról, a Kyudo-ról és a Jujutsu-ról ír, mint az iskolai közegben jelen lévő harcművészet. De semmiféle utalás vagy akár egy elejtett szó nincs arról, hogy az Aikido, a Karatedo és a Kobudo is jelen lenne a japán oktatásban, mint kötelező tantárgyi vagy testnevelési program.

Örültem, hogy Mr. O’Neill cikkének tartalma is alátámasztja állításaimat és csak sajnálhatom hogy nem voltam jelen azon a nagyszerű történelmi demonstráción, ahol Mr. Tom O’Neill jelen lehetett.

Szépvölgyi Géza Kyoshi

©  Szépvölgyi Géza Kyoshi
Minden jog fenntartva!
A fenti cikk szerzői jogvédelem alatt áll.

Mi mit jelent a japán harcművészetekben?

©  Szépvölgyi Géza Kyoshi
Minden jog fenntartva!
 

Mi mit jelent a japán harcművészetekben?

Néha elolvasom – ha felhívják a figyelmemet - a különböző harcművészetekkel, küzdősportokkal kapcsolatos napi, heti és havi lapok cikkeit. Az egyik szemem sír, a másik meg nevet (vagy vak), ahogy mondani szoktam a cikkek elolvasása után.

Röviden először tisztáznunk kell azt, hogy mit is jelent a klasszikus és tradicionális Nippon Jujutsu és mit takar a hagyományos harcművészet kifejezés?

A klasszikus és tradicionális Nippon (Nihon) Jujutsu.

A japánok számára és az én számomra azt jelenti, hogy a Nippon Nihon Jujutsu eredete egyenes ágon visszavezethető a középkori vagy a még távolabbi történelmi időkre, amely megtartotta a történelmi viharok ellenére is ősi hagyományait és technikai repertoárja is változatlanul fennmaradt a mai időkre.

Mi a jelentése ebben az esetben a hagyományos kifejezésnek? 

A japánok számára ez nem létező dolog. Hagyományos harcművészetnek nevezzük azokat az irányzatokat, stílusokat, amelyek egy vagy több ősi klasszikus Jujutsu Koryu technikai anyagát felhasználva, azt keverve, más elemekkel kiegészítve, más névvel új stílust alapítottak. Az ősi klasszikus irányzatokhoz csak az etikett, a japán nyelv, a ruházat, az eszközhasználat, stb. miatt köthetők. Technikai anyaguk már jelentősen eltér az ősi Koryu gyakorlataitól. Ezek az új stílusok és irányzatok születése az 1950-es évektől napjainkig folyamatosnak mondhatók nyugaton (Japánban egy ilyen sem alakult!), de nem sok közük van az ősi japán harcművészetekhez, melyhez inkább csak reklámfogásból kötődnek.

Bizony fontos ismerni a japán harcművészetekhez kötődő történelmet is, miszerint a Dai Nippon Butoku Kai DNBK szervezete (a Meijin Császár alapította 1895-ben) 1910-ig egységbe fogta, rendszerezte, és nyilvántartásba vette az összes ősi tradíciókat őrző japán harcművészeti rendszereket és stílusokat.

Folytathatnám, de nincs értelme a lapok és folyóiratok hasábjain megjelent cikkek tartalmi másságainak értelmezését. Sokan ezen cikkek írói közül, akik magukat igaz barátnak és harcostársnak mondtak, - akik, ma már köszönni sem akarnak -, szakmai karrierjüket a Magyar Budo Szövetségnek és az én támogatásomnak köszönhetik és nemzetközi kapcsolataik nélkülem soha sem jöttek volna létre.

A Magyar Budo Szövetség HBF a jogelődök által 1978-ban alakult. Több nemzetközi edzőtábor és szeminárium után 1989-ben Dunakeszin rendeztük az első nemzetközi Budo és Jujutsu világtalálkozót. Peter Browne Sensei és Roland Hernaez Sensei ekkor volt másodszor vendégem Magyarországon. Peter Browne egyéni saját alapítású stílusához magyar képviselőt keresett. Akkori tanítványom Szilágyi Ferenc IMAF Jujutsu Shodan örömmel vállalta ezt a feladatott, amelyet, azóta is betölt. Csak gratulálni tudok eddigi munkájához.

Roland Hernaez IMAF Jujutsu 8. Dan Kyoshi a francia Nihon Taijitsu stílus megalapítója (ez a Nihon Taijitsu nem japán stílus!) 5 éven keresztül volt az IMAF által megbízott főinstruktor, az IMAF-Hungary Jujutsu szekció szakmai vezetője. Roland Hernaezt 1994-ben egzotikus körülmények között kizárták az IMAF-ból. Ezáltal a francia Nihon Tai Jitsu vezetését és a vele való kapcsolatot Lázár László tanítványom és Vikartóczki Gusztáv (Kelemen Dojo volt tagja) vette át. Gratulálok az az óta elért magas övfokozatukhoz és üzleti sikereikhez. Megjegyzem, hogy Vikartóczki és Kalmár Lajos is erős érdeklődést mutatott a Lory féle irányzattal 1997-ben.

Siegfried Lory Sensei-t először 1994-ben majd 1997-ben hívtam Budapestre. Ő, is mint minden más nyugati mester képviselőt keresett saját BFAK stílusának Magyarországon. Ajánlásomra és a HBF elnöksége döntésére Mészáros István és Verő Sándor vette kézbe a BFAK magyar irányítását. Nagyszerű munkájuk eredményeképpen ma már magas 4. vagy 5. Dan fokozatot értek el S. Lory Sensei-nél.

Természetesen a fentieket kizárták, illetve önként elhagyták az IMAF szervezetét, ahol véleményük szerint nem volt további fejlődés, nem volt pozíció. Igaz ez által elvesztették japán Dan fokozatukat és tagságukat, de véleményük szerint kaptak mást, jobbat és többet.

Sajnálom, azt, aki elhiszi, hogy a franciák által alapított Nihon Tai Jitsu stílusnak, a Peter Browne Kenpo Jujitsu stílusnak, a BFAK Siegfried Lory által vezetett Jujitsu irányzatnak bármi köze is van a japán Budo-hoz, a japán harcművészetekhez és egyáltalán a japánokhoz.

Roland Hernaez Sensei, Peter Browne Sensei és Siegfried Lory Sensei régi jó Budo barátaim, sokat köszönhetek nekik, nagyszerű harcművészek. Tanításukat, barátságukat kellő tisztelettel szolgáltam és viszonoztam, de barátságukon kívül a munkájukhoz napjainkban már semmi sem köt. Igaz ők sem tartoznak az autentikus Japán Budo Kultúrához.

Mindig az volt a célom, hogy a szabad és független gondolkodású harcművészetekkel foglalkozókat a japán Budo irányában tereljem, ahol még senki sem járt rosszul.  Egy biztos a japán Budo-ban nem lehet csalódni, de a nyugatiak által kitalált harcművészetek és vezetőik eddig nem nyújtottak hosszú távú sikerélményt.

Mindig azt mondtam a fent is említett volt tanítványaimnak: itt van az áhított nyugati nemzetközi kapcsolat és az önállóság, de vigyázz, hogy kezeled. Tanulj meg mindent tőle, amit lehet, de ne fogadj el tőle oklevelet, diplomát, Dan fokozatot és rangot! Abban a pillanatban, amikor Dan fokozatot és rangot kapsz tőle, abban a pillanatban elveszted, elzárod az utat, a lehetőséget a japánok felé. Senki nem nézi jó szemmel, hogy elhagytál egy japán szervezetet egy nyugatiért, ahol alig 5-6 év alatt a nyugatiaktól japános Yondan – Godan fokozatot kaptál. Ezt követően, amikor rájössz, hogy a nyugatiaknál nincs tovább, ismét megpróbálsz visszatérni a japánok berkeibe, ahol megpróbálod „beváltani” a nyugaton szerzett 4. vagy 5. Dan fokozatodat.

Sajnos igazam volt bár a látszatot még fenntartják, de már ismét keresik más irányba az utat, szeretnének ismét közelebb kerülni az autentikus japán Budo-hoz.

Szépvölgyi Géza Kyoshi

©  Szépvölgyi Géza Kyoshi
Minden jog fenntartva!
A fenti cikk szerzői jogvédelem alatt áll.

Nyílt válasz Szabó Csongornak

©  Szépvölgyi Géza Kyoshi
Minden jog fenntartva!

Nyílt válasz Szabó Csongornak

Szabó Csongor írta: "Tisztelt Szépvölgyi Géza! Jó magam több mint 7 évet ju-jutsu oktatáson vettem részt és elég szép sikereket is elértem. Onódi Istvánnál és Kelemen Istvánnál tanultam. Ön szerint ma a keleti harcművészet mennyire életfilózofia és mennyire konditció tartó sport? Én most már több mint 12 éve nem élek a harcművészet vonzás körében de néha hiányzik. Ön szerint mennyire kíván teljes embert a ju-jutsu a budo szellemében? És mennyivel fontosabb a szellemi tanítás mint a fizikai? Kérdéseimre előre is köszönöm

Tisztelettel,

Szabó Csongor"

Tisztelt Szabó Csongor!

Azt gondolom, hogy minden ember büszke lehet arra, hogy egy modern

harcművészeti irányzatban kemény hét évet eltölt. Gratulálok a szép és

sikerekben gazdag, eltöltött évekhez.

Azt hiszem nagyon sok harcművészetet gyakorló személy azért jár le az ilyen

jellegű edzésekre, foglalkozásokra, mert, annyira hajszolt életet él, hogy

csak ilyen módon tudja feszültségét és egyéb szituációkból fakadó

ingerültségét levezetni. Ez a fajta módszer számára mindenek felett és + a

jó testmozgás, a nagyszerű kondícióban tartás lehetősége is.

Néhány általam is ismert személy azért gyakorolja a klasszikus Japán Budo

Kultúra valamely harcművészeti rendszerének egyéni stílusát, mert számára a

japán harcművészetek magas szintű gyakorlása az évek alatt életformájává

vált. Számukra nem csupán a fizikai - technikai gyakorlatok elsajátítása az

elsődleges szempont, annál inkább fontos az ebből fakadó szellemi táplálék.

Ezek az emberek nem a feszültség, a napi idegeskedés levezetése, a bicepsz

növelése miatt járnak a klasszikus Japán Budo Kultúra foglalkozásaira,

számukra ez a tudás diadala az erő felett. Ahogy megfogalmazódott az értelem

nem tűri az erőszakot.

Azt hiszem a fenti két példa alapján elmondható, hogy teljesen szubjektív

nézőpont alapján dől el, hogy ki melyik "táborba" sorolható.

Soha nem szabad a test fizikai teljesítményét a tudás gyarapításának és az

értelem és tudatosság magasabb szintre való emelésének rovására növelni.

Sok olyan modern harcművészeti forma ismert, amely talán csak külsőleg

látszik hasonlónak az autentikus Japán Budo Kultúrához, valójában az nem

több mint a küzdés egyfajta formája a sok közül. Ehhez nem kell teljes

ember, mert a gyakorlási idő csak addig tart, amíg az illető kellő

affinitást érez az állandó küzdés fizikai gyakorlatainak teljesítéséhez.

Szubjektív nézőpont és hozzáállás kérdése, hogy kitől, hogyan, miképp, mi

módon és mennyire kíván teljes értékű elhivatottságot vagy elkötelezettséget

az önként választott harcművészeti irányzat.

Budapest, 2005. 02. 22.

Tisztelettel,

Szépvölgyi Géza Kyoshi

©  Szépvölgyi Géza Kyoshi
Minden jog fenntartva!
A fenti cikk szerzői jogvédelem alatt áll.